Rólunk
Üdvözöllek a honlapomon!

Bede Orsolya vagyok. Mindig is rajongtam az állatokért, és velük, értük szerettem volna dolgozni.
2001-ben végre megnyílt a lehetőség, amikor családi házba költöztünk, hogy komolyabban belevágjak az kutya tenyésztésbe. Nem igazán tudtam dönteni a harlekin uszkár és a yorki között, hiába bújtam a könyveket, internetet, képtelen voltam választani, de a sors úgy hozta, hogy hozzám került két vemhes, ezüst cser szuka kutyus, az eredeti gazdi családi problémái miatt, ezzel elindítva engem a tenyésztés útján.
Szerencsére a kezdetek során igazán jó emberekkel, tenyésztőkkel hozott össze a sors, akiktől sok segítséget és minőségi kutyusokat kaphattam.
Aztán 2008-ban megismertem a biewer yorkshire terriert, szerelem volt első látásra. Az első párt még itthonról, a fajta honosító tenyésztőtől vásároltam meg, majd saját tenyésztésű lányokkal, és egy új, idegen vérvonalú fedező kannal lassan összeállt a biewer csapat.
2015-ben sikerült egy újabb csodálatos taggal bővíteni tenyészetemet, Prágából került hozzánk egy gyönyörű, golddust fiú, akihez nagy reményeket fűzök.
A yorkshire terrier egy csodálatos jellemű, temperamentumos, tanulékony, intelligens kutyafajta, azonnal elrabolja az ember szívét! Nem voltam vele én sem másként.
Jó böngészést kívánok!
Orsi
